A Germanischer Lloyd új székháza három telket foglal el a németországi Hamburg Brooktorkai részében, mindhármat más építész tervezte.
Kígyózó, ’S’ alakú tömeg képez központi témaként számos udvart, melyek a csatorna és a történelmi Speicherstadt felé nyitottak. Minden egyes telken ez a forma tematikus tornyot kap. A tekeredő hétszintes épületeket ugyanazzal az anyaggal burkolták, miközben minden torony különböző homlokzati megjelenést kapott.
A tornyok egyikén feltűnő, kitüntetett anyag – az előpatinázott réz – hivatott a szomszédos raktérépület, a Speicherstadt történelmi rézfedésére utalni.
Ez a toronyhomlokzat két független szerkezeti rétegből áll, melyek közül a külső egy előpatinázott rézhálóból nagy változatosságban legyártott panelek sora. Az elemeket rozsdamentes acél konzolokra rögzítették, melyeket kémiai eljárással az ablakkeretekkel megegyező színűre festettek. Így válhattak gyakorlatilag láthatatlanná, és tették lehetővé, hogy az előpatinázott réz háló szabadon lebegni látsszon a belső homlokzat előtt.
A kihúzott anyag perforációjának és szemlélésének irányától függően a rézfelület tömörnek vagy átlátszónak is tűnhet, mely átengedi a fényt az ablakok felé. A belső homlokzatot szerves egységként tervezték, árnyékolókat helyeztek el a dupla ablakszerkezetekbe. Ezzel szemben a kígyózó épülettömegek külső napvédelmét a két emelet magas homlokzati elemek függőleges osztású profiljaira szerelték oldalról.
|
Tulajdonos:
|
Germanischer Lloyd
|
|
Honlap:
|
|
|
Átadás éve:
|
2010
|
|
Ország:
|
Németország
|
|
Irányítószám:
|
20457
|
|
Város:
|
Hamburg
|
|
Utca, házszám:
|
Hafen-City, Brooktorkai 20
|
|
Földrajzi szélesség:
|
53.54497
|
|
Földrajzi hosszúság:
|
10.00143
|
|
Térkép:
|
|
Alkalmazások:
|
Homlokzatok
Homlokzatok/paneles
Panelek
Átlátszó struktúra
|
|
Épület rendeltetése:
|
Irodák
|
|
Rézfelület/ötvözet:
|
Előpatinázott (zöld)
|
|
Új/felújítás:
|
Új
|
|
Cím:
|
Störmer Murphy and Partners
|
|
Honlap:
|
|
Cím:
|
Consens Bautechnik GmbH
|
|
Cím & leírás:
|
Copper Products: TECU® Patina/Mesh
|
|
Honlap:
|









