A SAS (korábban "Statistical Analysis System") Institute Inc. számára a Braaksma & Roos Architectural Office tervezett székházat Hollandiában, egy történelmi palotában Huizenben. Amikor a vállalat megbízta az irodát, a palotának már volt egy, a 60-as évek elején hozzáépült, mára omladozó szárnya.
A koncepció alapja a meglévő bővítés felváltása egy kortárs épülettel, mely a hagyományos télikertek újraértelmezése, egy modern pálmaház. Legyen magától értetődő kiegészítése a műemléképületnek, miközben magát modern technológiájú épületnek mutatja.
A régi kastély túlnyomórészt fehér vakolatú falai mellett az üveg csak mellékszereplő, miközben az új pálmaház főként üvegből épült. Ezt úgy oldották fel, hogy a bővítményben másodlagos belső elemként fehérre vakolt „dobozokat” helyeztek el. A teljes tetőzetet rézzel fedték, hasonlatosan a kastély ablakfülkéihez. Előpatinázott rézből készült zöld színű, perforált lemezek borítják a keleti homlokzatot, és az ajtókat.
Azzal, hogy az üvegház részben elválik a főépülettől, és átlátszósága miatt a környező „díszlet” látványa átjárja tereit. A belső és a külső tér összemosását segíti továbbá, hogy a belső kőpadló kifut a szabadba, egészen a tető ereszének vonaláig. A kőburkolatot fából készült keret foglalja be, mely délen kiszélesedik, hogy egy kellemes teraszt hozzon létre.
A földszinten találkozó-, fogadótér - mely szóba jöhet ebédlőként is - valamint elszeparált előadóterem és tanterem is helyet kapott. Az emeleten két szabadon alakítható iroda és egyéb irodablokkok, valamint a falazott fehér „dobozokban” kiszolgálóhelyiségek találhatók. Ezek felett az északi részen a réz tetőt kalapszerűen megemelték, hogy elrejtsék benne a légtechnikai berendezéseket.
|
Tulajdonos:
|
SAS Institute Inc
|
|
Honlap:
|
|
|
Átadás éve:
|
2011
|
|
Ország:
|
Hollandia
|
|
Irányítószám:
|
1272 PC
|
|
Város:
|
Huizen
|
|
Utca, házszám:
|
Flevolaan, 69
|
|
Földrajzi szélesség:
|
52.2841101
|
|
Földrajzi hosszúság:
|
5.1960741
|
|
Térkép:
|
|
Alkalmazások:
|
Homlokzatok/paneles
Bejárati ajtók
Tető
Átlátszó struktúra
|
|
Épület rendeltetése:
|
Kereskedelmi
Vendéglátás, étterem
|
|
Rézfelület/ötvözet:
|
Előpatinázott (zöld)
|
|
Cím:
|
Braaksma & Roos Architectural Office
|
|
Cím & leírás:
|
Építész csoport: Yske Braaksma, Richard Schwartzenberg, Frederik Pöll |
|
Honlap:
|
|
Cím:
|
Tető: Ridder Metalen Dak- en Wandsystemen BV, Screens: Non Ferro BV
|
|
Cím & leírás:
|
Felhasznált réztermékek
Tető: TECU® Patina
Homlokzati panelek: TECU® Patina Mesh
|
|
Honlap:
|
|
|
További rézbádogosok:
|


















